Antológia, újjászületett, keresztény szerzők írásaiból
(versek, prózák, versprózák)

A szem

„- Mit akarsz, hogy cselekedjem?
– Hogy lássak!”
A másodperc törtrésze alatt lejátszódó film lassítva
pereg.
A rhéma tűzzé alakul, s behatol a szemüregbe. Egy
parányi csigalépcső karfáin mondatok tekerednek,
könyvek nyitódnak és csukódnak, könyvtárak
emelkednek. Sejtek lüktetnek, osztódnak. Egy
láthatatlan kéz formálja az élő anyagot. Forog a
fazekas korongja, forog. Egy diszkosz megáll a
folyadékban, szemlencsévé alakul. Erek törnek a
mélybe, ágakat adnak, piros pókháló pulzál. A
kárpitokon vibráló idegsejtek mintázata,
nyúlványaik felfelé nőnek. Az ég kékje gyűrűzik be
a pupilla köré, a szemhéjak pislognak. Útnak indul a
fény.
„- Ki cselekedte ezt veled?
– Csak azt tudom, hogy nem láttam és látok.”

Távim

Véred mélységen átröpít, piros szőnyeg.
Rómainak öltözött bűnöm téged ölt meg.
Térdelek előtted hóba, sárba.
Felragyogsz ezer nap napvilága.
Hangom előtted felszántja a csöndet.
Méz csorog, érzem sokkal könnyebb.
Farkasbőr pázsiton érkeztem hozzád,
ahol a bűnt mágnesek vonzzák,
fügeként kosárban kézről kézre adtak,
fogak és kések nem értek, nem hagytad.
Láttad a bűnömön darazsak döngtek,
vérként kifolyó pénzeddel törölted,
el nem tűnő jellel nevedet fölírta
rám, egy létezőre, láthatatlan tinta:
növények ámulnak Jézus neveden,
térdet hajt előtted a világegyetem.
Méltó vagy aranyba csomagolt szóra,
virág a bensőm, szirmát kibontja,
kezem, mint pálmaág, lenghet előtted,
faigám, vasigám te összetörted.
Lerogynak előtted Básán bikái,
a semmit ökleli, lehet akárki,
hétszarvú Bárány szeretlek téged,
nyelem a szavaid, aranyló mézet,
felragyogsz ezer nap napvilága,
térdelek előtted hóba, sárba.
Rómainak öltözött bűnöm téged ölt meg.
Véred mélységen átröpít, piros szőnyeg.

Dalszövet

Hangszálak hárfája szól,
a betűk táncra kelnek,
karolják egymást mondatokba,
ruháik bábeli nyelvek.
Táncolnak könyved lapjain,
forognak mint a kések,
megsebzett rovarok közül
pergetem ki a mézet.
Szeretlek téged Uram,
méz csorog rám a könyvből,
átfolynak rajtam betűid,
a hála-szökőkút föltör.
Neked dalolok királyom,
tükörből nézlek mint herceg,
fogoly az idő, a végtelenbe
nyújtózkodnak a percek.
Téged rejt hangjegyek között
Dávid dalszövet sátra,
dobhártyákra írom a verset,
hangszálam hárfa.

Függöny

Mondatok elhúzott függönye.
Szél fúj a könyvből e térbe.
Sziszeg a kor. És tűfogakba fagy.
Weblapok szivárgó mérge.

Átlépsz a szavak függönyén,
elhagyod most a könyvlapot,
galaxisokon névjegyed,
pirulnak holdak és napok.
Nézlek, nem földi szemekkel,
hangszövet ruhád ha zajt ad,
öltözöl héber, ógörög betűkbe,
szavak, szavak tűnnek át rajtad.
Melléknevek lüktetnek, vérerek,
forognak főnevek, mint a csontok,
igék húzódnak össze, izmaid,
szavak, szavak, amit kimondok.

Hallom a hangod, de nem fülekkel.
Szememben úszik hangjelek képe.
Szakad egy szimbólum darabokra.
Ez a függöny. Nem a vers. Vége.

Piros függöny

Az oroszlánbőrkötés cafatokban.
Egy névre riadnak a méhek.
Méz csorog rám a könyvből.
Édes az erőstől az ének.
A Psyché-fennsík vadak.
Jel-vadak világa.
Szóöszvéren érkezem.
Múlt időn át, mába.
Vadak és jel-vadak előtt.
Függöny a véred.
Véred függönyét feltépve.
Lépesmézhez lépek.
Arcra borulok szavak.
Nem-szavak királya.
Annak, ki formált szájakat.
Lennék a szája.
Dögöket égetnek bennem.
Pirosan folyó pénzek.
Minden oroszlán darabokban.
Édes az erőstől az ének.

Térkép

Te vagy a könyv a könyvben.
Lüktet a könyvnek lapja.
Erek szövik át mondataid.
Értelmem kitakarja.
Jelek mutatják idegen.
Mélységek alatt a katlan.
Kötélhíddá mélységek fölött.
Sorok karolnak össze alattam.
Te vagy a könyv, a könyvben
lüktet a könyvnek lapja,
erek szövik át, mondataid
értelmem kitakarja.
Jelek mutatják: idegen
mélységek alatt a katlan,
kötélhíddá, mélységek fölött,
sorok karolnak össze alattam.
Szeretlek, Jézus, szeretlek.
Aki zuhan, térképre zuhan.
Térképen lüktetnek szavaid.
Te vagy a térkép, Uram.

Vihargalamb

repültél Vihargalamb, ki hívott újra a földre,
ki küldött, honnan, utaid, újra és újra járod körbe,
miféle titkos levél van rejtve szárnyaid alatt,
hány pecsét lehullott róla, és hány pecsét rajta maradt,
miféle tengert sodortak szárnyaid erre,
miféle lángok lettek testbaráttá jegelve,
miféle biztos pontot jelentenek a szárnyak
azoknak, kik a földre vissza már nem találnak?,
láttad-e, ahogy a rossz fogak tépték a vérző bankjegyet,
beszéld el, a vérző bankjeggyel fizetni vajon hogy lehet?,
beszéld el, hogy lehet a bűnt, mint rossz fogat kitépni,
hogyan lesz a rossz fog ára, halál helyett a semmi!,
beszéld el, amiért föntről, valaki pénznek öltözött,
mit keres hogyha színarany, mit keres verebek között?,
hasítsd át Vihargalamb húsát a második égnek!,
szavak merülnek föl a résen, szavak utána visszatérnek,
látom a zongora billentyűit ujjak nélkül mozogni,
a szekrényben kivasalva fekszik, mi szennyes volt, a holmi,
látod-e Vihargalamb nyomait az időtlen vérnek,
mikor az ujjak, innen és onnan, újra és újra összeérnek,
érzed a hullámot újra föntről a testekbe áthaladni,
gondoltad-e, hogy a hullámokban a cseppeknek a száma annyi?,
perdültél Vihargalamb, hoztad lapjait a könyvnek,
mióta szárnyad simogat, azóta érzem könnyebb,
itt fekszik előttem a jövő könyvlapokba bebábozódva,
kiröppenhet bármelyik percben, ahogy egy szóra szárnyát kibontja,
és minden elkészül lassan oda, hol vannak az elsüllyedt világok,
egy óriás aranyló kockát leszállni az égből vajon ki látott?,
hány dimenziót szelt át Vihargalamb vajon a szárnyad,
amitől a hús-vér test felizzik, aztán végül is átfagy,
láttad-e Vihargalamb széleit az időnek és a térnek,
láttál-e szárnyakat erre vonulni, amik nem vágnak, hanem védnek,
látod-e az ég rétegein hogy halad át egy kődarab,
és a színesfémekből álló testből vajon végül is mi marad?,
a nap kihűl lassan, és vacog-vacog dideregve,
és aki világít akkor, most terjed a kézből, üres kezekbe,
eltűnt a föld, hűlt helyén döbbenten körbejárok,
itt emelkedtek föl és szálltak alá bukott királyok,
itt dühöngött hajdan a párduc, az oroszlán, a medve,
könyveket írtak lábaikkal, most ülnek a semmiben dideregve,
új föld emelkedik föl és új fény, nem fénye a napnak,
(rács mögött ül az idő), nem tűnnek el, megmaradnak.