Antológia, újjászületett, keresztény szerzők írásaiból
(versek, prózák, versprózák)
A hit harca olyan, mintha a belső tájakon Don Quijote és Sancho Panza beszélgetne, aztán a kézzelfogható bizonyul nevetségesnek, a nevetséges kézzelfoghatónak.
A hit, ami nem tud átlépni a körülményeken, olyan állat, ami nem tudja levetni a bőrét.
Egy gyülekezet tagjai annyira hasonlítanak egymásra, mint a villamosok utasai, mégis olyan harmóniába kerülhetnek, mint egy felülről megkomponált kotta hangjegyei.
A hit először hátrál az akadálytól, mint mindenki, aki később nagyot akar ugrani.
A hit egy patakon kel át, de nem fogalmakra teszi le lábait, hanem képekre.
A hit egy olyan repülő, aminek az üzemanyaga nem a múltban, hanem a jövőben készült.
A hit harca olyan futballmeccshez hasonlít, amit láthatatlan futballisták játszanak, és mindig huszonketten.
A hit kerekein nincsen rozsda.
A hit felhő, mely örökké ugyanaz, és sosem ugyanaz.
Az emberek többségében él egy költő, aki idővel átváltozik kritikussá, a hit pedig az átváltozás ellenszéruma.
Ha egy gyülekezetet teleraknak prokrusztész-ággyal, a bárányok hanyatt-homlok menekülnek.
A hit a prokrusztész-ágyat galambfészekké alakítja.
Az alma nem esik messze a fájától, de a hit bármilyen messzire guríthatja.
A hit formálja Buridán szamarát Bálám szamarává.
A tömeg olyan, mint azok a tojások, amikből egyszer rántotta lesz; a gyülekezet pedig olyan, mint néhány tojás, amiből végül nem kiscsirke kel ki, hanem bárány.
Ami vészkijáratnak tűnik, lehet, hogy rés a hit vitorlásán.
A hit sintér, ami piros hálóval foglyul ejti az időben vándorló kóbor kutyát, a múltat.
A hit vonzás, ami a nekem szántat felém gravitálja.
A hit vonzás, ami gravitál afelé, akinek szánva vagyok.
A hit ecsetje oázisokat pingál a sivatagok képeire.
Hit által szövik át a népek tengerét a szőlőnek indái.