Antológia, újjászületett, keresztény szerzők írásaiból
(versek, prózák, versprózák)

képvers
képvers

A hit harca olyan, mintha a belső tájakon Don Quijote és Sancho Panza beszélgetne, aztán a kézzelfogható bizonyul nevetségesnek, a nevetséges kézzelfoghatónak.

A hit, ami nem tud átlépni a körülményeken, olyan állat, ami nem tudja levetni a bőrét.

Egy gyülekezet tagjai annyira hasonlítanak egymásra, mint a villamosok utasai, mégis olyan harmóniába kerülhetnek, mint egy felülről megkomponált kotta hangjegyei.

A hit először hátrál az akadálytól, mint mindenki, aki később nagyot akar ugrani.

A hit egy patakon kel át, de nem fogalmakra teszi le lábait, hanem képekre.

A hit egy olyan repülő, aminek az üzemanyaga nem a múltban, hanem a jövőben készült.

A hit harca olyan futballmeccshez hasonlít, amit láthatatlan futballisták játszanak, és mindig huszonketten.

A hit kerekein nincsen rozsda.

A hit felhő, mely örökké ugyanaz, és sosem ugyanaz.

Az emberek többségében él egy költő, aki idővel átváltozik kritikussá, a hit pedig az átváltozás ellenszéruma.

Ha egy gyülekezetet teleraknak prokrusztész-ággyal, a bárányok hanyatt-homlok menekülnek.

A hit a prokrusztész-ágyat galambfészekké alakítja.

Az alma nem esik messze a fájától, de a hit bármilyen messzire guríthatja.

A hit formálja Buridán szamarát Bálám szamarává.

A tömeg olyan, mint azok a tojások, amikből egyszer rántotta lesz; a gyülekezet pedig olyan, mint néhány tojás, amiből végül nem kiscsirke kel ki, hanem bárány.

Ami vészkijáratnak tűnik, lehet, hogy rés a hit vitorlásán.

A hit sintér, ami piros hálóval foglyul ejti az időben vándorló kóbor kutyát, a múltat.

A hit vonzás, ami a nekem szántat felém gravitálja.

A hit vonzás, ami gravitál afelé, akinek szánva vagyok.

A hit ecsetje oázisokat pingál a sivatagok képeire.

Hit által szövik át a népek tengerét a szőlőnek indái.